Ha van ez az emberek segítésének a kategóriája, akkor nem tudsz segíteni senkinek sem.
Olyan ez, mintha egy csecsemő vagy kisgyermek szülője lennél, és hallod, hogy sírnak az éjszaka közepén, nem ülsz ott és nem azt mondod: „Hogyan segíthetek ennek a személynek?”
Csak felállsz, felveszed őket, és megpróbálod kitalálni, hogy pelenkát kell-e cserélni, vagy etetni kell őket, vagy mi az, és megcsinálod. Tehát eszed ágában sincs segíteni az embereknek.
Ha van egy ötleted, hogy segíts az embereknek, akkor bajod van, mert ez közted és a helyzet között van. Bármilyen ötlet – legyen szó boldogságról vagy együttérzésről, emberek megsegítéséről, szomorúságról, gyászról vagy bármi másról – minden ötlet köztünk és a tapasztalat között van. Ha megvan a boldogság gondolata, akkor van mibe kapaszkodnia, és azonnal van egy probléma. Csak: minden pillanatban, minden pillanatban - mi ez, mi ez, mi ez.
Mi a helyzet, milyen a viszonyod a helyzettel, mi a funkciód abban a helyzetben. Aztán jön a boldogság, semmi gond, a boldogság elmúlik, semmi gond. Segíteni az embereknek, nincs probléma, nem segítünk az embereken, nincs probléma…
