Zarándoklatra menni

Heti tanítás
kedd, 2015 december 29. - kedd, 2016 január 5.

Néhány évvel ezelőtt sok inspiráló napot, hetet töltöttem a feleségemmel buddhista és hindu zarándokhelyeken Indiában, Nepálban, Burmában és Tájföldön. Tisztán emlékszem rá, milyen felemelő volt a bodhgajai Mahabodhi templomban sétálni, ülni, énekelni. Megérintett minket a hely energiája, minden nap sok órát töltöttünk a templomoknál kellemes érzésekkel, teljes békében, boldogságban.

De miért és hogyan segít rajtunk a különleges buddhista helyek látogatása? India, Kína, Korea, Tájföld és Japán tele van templomokkal és szent helyekkel. Tényleg rendelkeznek ezek a helyek valamilyen különleges erővel, ami jó hatással van ránk, zarándokokra? Van egy történet, ami erről szól.

Egyszer egy sikeres kínai üzletember üzleti útra készült az ország másik részébe. Ezt hallva, idős anyjának azonnal eszébe jutott, hogy fia úti céljának közelében van egy szent kegyhely, ahol Sákjamuni Buddha csontjait tárolják, legalábbis a buddhisták így tartották. Az anya megkérte a fiát, hogy hozzon onnan relikviákat. A férfi odautazott, sikeres üzletet kötött, de teljesen megfeledkezett a relikviákról, csak akkor jutott eszébe anyja kívánsága, amikor hazaérkezett. Az állomás közelében, az út mellett véletlenül meglátta egy döglött kutya csontjait, összeszedett és becsomagolt néhányat, majd hazament.

Amint belépett a házba, anyja azzal fogadta, vajon sikerült-e relikviákat hoznia. A fiú átnyújtotta neki a szépen becsomagolt csontokat, mire az öreg hölgyet elöntötte az öröm, és könnyek folytak le az arcán. Az anya még aznap elment egy buddhista boltba, vett egy kis arany pagodát, melybe elhelyezte Buddha szent csontjait, és az oltár fő helyére rakta. Hamarosan a szomszédok, majd az egész falu hallott a relikviákról. Mindenki eljött a házhoz, sok leborulást csináltak, és együtt gyakoroltak az oltár előtt. Amikor a ház már túl kicsivé vált, az összegyűlt adományokból építettek egy templomot. A hely végül a környék egy híres zarándokhelye lett. Az öreg hölgy nagyon boldog volt, és elérte a nagy megvilágosodást. Mindezt köszönhette a „szent” relikviákat tartalmazó oltár előtti állhatatos és kemény gyakorlásnak. Mindeközben jó bódhiszattvaként sok időt töltött a zarándokokkal, segítve és szolgálva őket.

Egy dolog kétségtelen: a zarándokhelyen olyan ősi köveket és téglákat, talán csontokat vagy fogakat találunk, melyekhez régi történetek fűződnek. Vajon a zarándoklat egyszerűen egy szentimentális csalás, agymosás és önámítás?

Az Avatamsaka szútrában az áll, hogy a tudatunk hoz létre mindent. Ha a szentségben hiszünk, akkor szentséget látunk. Ha megnyílunk valami felé, amiről azt gondoljuk, hogy különleges, akkor különlegessé válik. Ilyenkor lehetséges, hogy ez a „különleges” hatással van ránk, táplál, inspirál minket, és különleges tapasztalatot hoz létre.

Szung Szán zen mester egyszer azt mondta, hogy Un Mun szaros botja már minden templomot összezúzott. Az üzenet világos: ne kapaszkodj a „különlegesbe”, ne ragaszkodj a szentséghez, még csak elgondolásokat se tartogass! Ekkor minden, még a kutyacsont is buddha. A mi gyakorlatunk a tisztává válásról, a szabadság eléréséről és minden lény megsegítéséről szól. Ebben az értelemben a zarándoklat csodálatos részévé válhat a gyakorlásunknak. Mindenki, aki volt Bodhgajaban vagy bármelyik híres kínai vagy koreai templomban, tudja, milyen inspirációt tud adni egy ilyen látogatás. Utunk közben új gyakorlókkal találkozunk, teljes odaadással gyakorlunk, és megtapasztaljuk a támogató energiát. Szabaddá válunk a helyzetünktől, körülményeinktől, véleményeinktől, és megértjük, hogy „Az ég kék az öreg pagoda fölött.”