Az üres tiszta

Heti tanítás
szombat, 2015 november 21. - vasárnap, 2015 november 29.

Sokan próbáljátok irányítani a gondolataikat. Először megpróbáljátok megfejteni a gondolkodásotokat, azután pedig a rossz gondolataitokat helyessé változtatni. Megpróbáljátok magatokat rendbe hozni. Általában ez az első lépés. Úgy gondoljátok, ha rendben tudjátok tartani a gondolataitokat, akkor rendben tudjátok tartani az életeteket is. Azonban számos próbálkozás után rájöttök, hogy ez nem így működik.

A következő lépés, hogy a barátaitokat hibáztatjátok, de hamarosan belátjátok, hogy az sem működik, és ekkor nagyon boldogtalanok lesztek. Ha ebben az állapotban ragadtok, hamar barátok nélkül maradtok. Miért? Mert azt gondoljátok, ti vagytok a legjobbak. Ilyenkor csak a nagyon erős „én vagyok” érzéssel rendelkeztek. Ha megtartjátok ezt az „én vagyok” érzést, akkor ti és a világ kettéváltok, és megőrültök. Az őrülteknek nincsenek elképzései, csak önmagukról szóló cselekedetei.

Van azonban, aki megérti: „Nem javíthatom meg a gondolkodásomat a megértésemmel.” Azután az is világossá válik: „Nem javíthatom meg az életem egyszerűen mások hibáztatásával.”

A világtól nem csak őrültté válással, hanem sok más módon is el lehet szakadni. Egy jó mozi, barátok, jó könyvek és sok egyéb dolog hatására elszakadhatunk ettől világtól. Ezek a dolgok önmagukban sem nem jók, sem nem rosszak. Amikor mindezeket csak magunk örömére használjuk, elszakadunk a világtól, amikor nem csak magunk számára használjuk, harmóniában vagyunk a világgal. Ekkor megvalósítjuk a helyes viszonyulást a dolgokhoz.

A világtól való elszakadás kiüresedést jelent. Az emberi üresség azt jelenti, hogy te és a világ kettéváltok. Buddha ürességében az üres nem üres, az üres tiszta. Ebben a tisztaságban minden benne van. Benne vagy te, én, Isten, Buddha, kutya, macska, fa, férfi, nő, jó, rossz, szeretem és nem szeretem, mert minden tiszta. Ekkor hogy használod mindezeket a dolgokat? Ez az igazán fontos kérdés.